A lovaglás pszichológiája, IV. rész

A ló és lovasa

Nem könnyű megválaszolni, azt a kérdést, hogy vajon a ló és lovasa összeillenek-e? A döntéshez először a lovast és céljait, majd ennek tükrében a lovat célszerű megismerni. A jó ülésű lovasnak lehetnek komoly versenyzői szándékai, amihez sportos testfelépítésű, nyugodt lóra van szükség. Ez azonban még nem lég, a lovat saját lovasának is könnyen kell tudnia lovagolni.

A vékony alkatú női lovas például lehet, hogy finom segítségeivel és kis súlyával nehezen befolyásolja a nagy testű, félvér lovakat, különösen, ha még lovaglástechnikája sem elég gyakorlott.

A másik fontos tényező a lovas lelki alkata. Nevezetesen például, egy versenysikerekre vágyó tizenéves kislány számára egy versenyzésben már rutinosnak számító könnyen lovagolható herélt ló az ideális, amin jó gyakorlatot szerezhet tanulása során. 

Vannak ugyanakkor individualista, igazi kihívásokat kereső, a magánéletben is igen határozott lovasok, akik éppen a minél nehezebb természetű lovakat kedvelik, hogy aztán sikernek könyveljék el, ha némi haladást érnek el lovuknál.

Sport sikereket, csak jó testfelépítésű, lovasával jó harmóniában lévő, ügyes, tanulékony, figyelmes, küzdő típusú lóval lehet elérni. Senki ne válasszon tehát olyan lovat, amelyik nem felel meg ezeknek a követelményeknek, ha például ugróversenyeken szeretne helyezést elérni.

Sokan a nehezebb természetű lovakat szeretik, mert ahogy mondják, azoktól többet lehet tanulni. Ez az önfejlesztés egy formája, mert aki például a lóval szemben szeretné átvenni a vezető szerepet, annak a magabiztosság új szintjét kell elérnie. Ebben segít a Tellington TTEAM módszer, hiszen együttműködőbbé teszi a lovat.

Gyermekek számára különösen nehéz a megfelelő ló-partner megtalálása Magyarországon, mert még nincsenek jól képzett hátaspónik, a nagy lovak pedig sokszor keltenek félelmet a tizenéves lánykákban. A legfontosabb, hogy a ló és lovasa között megfelelő összhang alakuljon ki, mert csak így lesz mindkettőjük számára kellemes az együtt töltött idő. 

Mi legyen az olyan lóval a családban, amelyik bármilyen okból ugyan, de nem felel meg egyik családtagnak sem? Linda Tellington azt ajánlja, hogy keressenek az ilyen ló számára megfelelő helyet, és oda adják el. Szerintem is ez a legjobb megoldás, még ha emiatt lelkiismeret-furdalása van is a család lovasainak.

Kezdeti tapasztalataink a Monty Roberts féle "suttogó" módszerrel

Monty Roberts: "Az Igazi Suttogó" és "Lovak és emberek" című könyvét minden lovat szerető gyereknek és felnőttnek ajánljuk olvasásra. A világszerte híressé vált lovas szakember és író saját tapasztalatait írja le a lovak viselkedésével kapcsolatban. Amit a természetben, a vadlovaknál megfigyelt, azt használta fel saját ló tanítási, úgynevezett "csatlakozás" módszerében. A "csatlakozás" módszerét használja a ló elindításának folyamán, amit mi régen a "ló betörésének", később helyesebben "betanításának" neveztünk. Ez a folyamat a ló életének talán legfontosabb szakasza, hiszen ezzel kezdődik az emberrel való együttes munkájának hosszú évekre nyúló ideje. Meghatározó élmény a csikó életében az, hogy miként ismeri meg az embert, és a vele való együttműködést.

Évszázadokon át erőszakkal, durva eszközökkel tanították a lovakat, és most egy egyszerűnek tűnő módszerrel, a ló önkéntes emberhez való csatlakozás lehetőségének felkínálásával sikerült a csikókat a korábbi módszereknél sokkal gyorsabban megszelídíteni, és munkára fogni.

Répáspusztán, a Penny táborban már 2001-ben próbálgattuk a módszert, az első komolyabb tapasztalatokat azonban csak a következő nyáron szereztük. Röviden ismertetem, hogyan is történt a három csikó csatlakoztatása.




Hagyományos kötőfékkel és kötőfékszáron vezettük ki a csikókat egy kb. 30x30 m-es karámba, ahol azután elengedtük őket, hogy kifutkározzák magukat. Egy kicsit még hajtottuk is őket, és amikor megnyugodni látszottak, egyiküket, nevezzük most pej csikónak betereltük a terület közepén levő 14 m átmérőjű körkarámba. A csikó körbe-körbe kezdett ügetni igen nagy iramban, én pedig a karám közepén álltam futószárral a kezemben. Amikor a csikó abbahagyta a futást, szélesre tárt karjaimmal meglengettem a futószárat, időnként pedig könnyű mozdulattal a csikó felé dobtam a végét, amitől az állat újból futásnak eredt.

Dr Lassó Attila és a "Pej csikó"

Kezdetben felemelt és a karám egy részén az istálló felé fordított fejjel, nagy lendülettel ügetett, időnként vágtázott a pej. Rám sem hederített, csak kifelé tekintgetett idegesen, feszesen tágra nyitott szemekkel, és ha nem hajtottam körbe, csak ide-oda futott a karám istálló felé eső ívén. A nyári melegben kb. 20 perc múlva kezdett izzadni, de mozgása csak mintegy 40 perc múlva lassult. Ekkor már nem voltak a törzsizmai olyan feszesek, és fejét időnként lejjebb engedte. Végül is kb. 50 perc múlva kezdett befelé, a körkarám közepe felé, rám figyelni. Fejét földig hajtva, laza hátizomzattal, alaposan kiizzadva, nyugodtan ügetett. Fülét és fejét időnként felém fordítva, száját nyalogatta, rágcsáló mozdulatokkal. "No, ez az!" - gondoltam, ahogy Monty Roberts leírta, teljesen igaz. Amikor ismét hajtani kezdtem, élénkebben ügetett, amikor azonban kissé hátat fordítottam neki, azonnal megállt, és nézelődött, de már nem az istálló felé, hanem felém.

Néhányszor még meghajtottam, és amikor megállt, egy köríven mozogva, de nem a csikó felé közelítve le és föl sétáltam előtte. A szemével követett, de egy lépést sem tett felém, - ez még nem volt elég! Eddig a karám széle felé mentem, most megálltam és újra a körkarám közepe felé vettem az irányt. Oldalt pislantottam a ló felé, és láttam, hogy ő is irányt váltott, arra jött, amerre én mentem. Csatlakozni akart hozzám. Nagyon jó érzés volt, még akkor is, ha nyári forróságban, poros körkarámban 60 perces gyaloglás és feszült figyelem eredménye volt ez a néhány lépés. Vártam, hogy utánam fordul, de nem tette, inkább tovább ballagott, és lehajolt néhány fűcsomóért. Újra széttártam karjaim, meglengettem a futószárat a csikó mögött, és azt mondogattam kissé bosszankodva félhangosan, hogy: "Ez nem elég!"

Ismét elhajtottam magamtól a lovat, szúrós tekintettel, kissé előrehajtott felsőtesttel, karjaimmal a futószárat lengetve, amely most sem és korábban sem volt a ló kötőfékére csatolva. Néhány kört ügettettem a lovat, aztán hátat fordítottam neki. A ló is szinte azonnal megállt, és újra közeledett. Átmentem előtte a másik oldalára, ekkor már utánam fordult, és néhány lépést is tett felém. Megálltam, és mivel egészen közel voltam hozzá, lassan feléje nyújtottam a kezem és megsimogattam a nyakát, majd a feje oldalán felcsúsztattam a kezem az orrhátára, majd a homlokára. Elviselte. Nagy megelégedéssel vakargattam a homlokát. Rácsatoltam a futószárat és elindultam, a pej csikó pedig jött utánam. Fordultam jobbra és balra, ő is ezt tette. Sikerült a csatlakoztatás.


A másik két ló is nagyjából hasonló módon csatlakozott. Másnap, amikor a karámban akartuk megfogni őket, úgy gondoltuk nehéz lesz, de miközben az idősebb kancák és a többi, még nem dolgoztatott csikó elkerült bennünket és arrébb állt, a mi három kis kancacsikónk csak állt, sőt felénk léptek, és hagyták magukat megfogni, vezetni.

Tellington-féle földi munka

A körkarámban való csatlakoztató foglalkozás után mindig vezetgettük a csikókat a Tellington-féle labirintusban, amitől még jobban megnyugodtak, illetve figyelmesebbek lettek. A futószárazás könnyen ment a körkarámban, de amikor onnét kihoztuk őket, nem mindig figyeltek ránk, különösen, ha nagyobb körön engedtük őket ügetni. Monty Roberts már az első alkalommal rátette a csikókra a nyerget, ez nekünk sajnos nem sikerült. Nagyon ijedősnek találtuk a fiatal lovakat, inkább csak fáslival kötöttük át őket a nyeregtájékon. Tűrték, nem ugráltak tőle. Néhány nappal később, amikor a nyerget tettük rájuk óvatosan, akkor sem ugráltak, akkor sem ugráltak, legfeljebb egy kicsit domborították a hátukat. Két héten belül már mindhárom lovon volt nyereg, és nyugodtan mentek futószáron.

Megfigyeléseink Monty Roberts "csatlakoztatásos" módszerével kapcsolatosan:

1. A "csatlakoztatással" emberhez szoktatott csikók több bizalommal voltak irántunk, a karámban szabadon levők is szívesebben jöttek hozzánk, még ha a többi ló el is ment.
   
2. Viselkedésük általában nyugodtabb volt, a kialakult kölcsönös bizalom alapján könnyebben vezethetők voltak, még akkor is szívesen követtek, ha pocsolyán, szűk helyen, vagy fadobogón mentünk át. A Tellington-féle földi munkát szívesen és könnyedén végezték el (labirintus és egyéb egyszerű akadályok).
   
3. A kantározás nem lett lényegesen könnyebb azoknál a lovaknál, akik egyébként is féltették fülüket, de nem kizárt, hogy a mi gyakorlatlanságunk, vagy következetlenségünk okozta a problémát.
   
4. Előny volt, hogy a körkarámban való futtatás lényegesen kevesebb energiát igényelt tőlünk, mintha ezt hagyományos módon, futószáron tettük volna.

Írta: Dr Lassó Attila állatorvos-tanár, lótenyésztő szakmérnök, nemzetközi diplomával rendelkező lovas- és lovastorna szakedző, a Penny táborok szakmai vezetője.

Tel: 06-20-944-32-67

www.stampokpark.hu

Az oldalt szerkeszti: Temleitnerné Wallner Linda